A krónikus húgyúti fertőzés-gyulladás kezelésének eredményes megközelítése II. - Ruth Kriz
A munkáját ápolónőként több évtizedig intersticiális cystitises betegek ellátásával végző Ruth Kriz személyes és klinikai szempontból is megismerte a krónikus húgyúti fájdalommal való küzdés részleteit. Miután évekig ismétlődő, majd krónikus húgyúti fertőzéssel élt, felbecsülhetetlen értékűvé vált számára annak megértése, hogy mi a kulcsa a visszatérő húgyúti fertőzések megelőzésének. Ruth ápolónő, akinél 30-as évei elején interstitialis cystitis (IC) diagnózis született, és rövidesen átélte a tipikus elbeszélgetést, melynek során elmondták neki, hogy meg kell tanulnia együtt élni betegségével, tekintve, hogy az IC krónikus, degeneratív és gyógyíthatatlan. Idővel Ruth munkájának, saját betegsége során elvégzett megfigyeléseinek, és tudományos érdeklődésének köszönhetően felmerült lehetőségként, hogy IC-jének valódi oka nem ismeretlen vagy genetikai ok, hanem egy rosszul kivizsgált és kezeletlen fertőzés, melynek új szemléletű ellátását követően teljesen felépült.
Tapasztalata egy 40 éves úton indította el, melynek során szerepet vállalt az IC kiváltó okainak feltárásában és abban, hogy a betegek a legmegfelelőbb kezelésben részesülve esélyt kapjanak, hogy az egész életüket megbélyegző betegséget maguk mögött hagyhassák. Ruth, és sok más hasonló szemléletet valló kollégája szerint igen nagy zavar és pontatlanság van terminológiát illetően a krónikus- vagy visszatérő húgyúti fertőzés és az intersticiális cystitis fogalmai között. Tapasztalatai alapján elmondja, hogy amikor a húgyúti fertőzéstől szenvedő betegek akut panaszokkal, fájdalommal, égő vizeletürítéssel, sürgető ingerekkel orvoshoz fordulnak, az első vizsgálatok nagy része kimerül egy leukocyta és nitrit kimutatására törekvő tesztcsíkos vizsgálatban, melynek eredménye alapján gyakran kapnak antibiotikumot, néha indítanak tenyésztést, néha nem. Az ilyen helyzetekben az a diagnosztikai probléma, hogy ha eljutunk a tenyésztésig, és a tenyésztés pozitív, a beteg jó esetben antibiotikumot kap. Ha azonban a tenyésztés vagy a tesztcsík negatív, akkor azt mondják, hogy nincs fertőzésük, és nem írnak fel antibiotikumot. Bár ez a megközelítés egyértelműnek tűnhet, a tenyésztéses vizsgálatok jó része technikai vagy bizonyos nem ideális laborportokoll gyakorlatok következtében kis csíraszámú kórokozók esetén negatív eredménnyel végződik. Előnyben részesülnek a gyorsan szaporodó baktériumokat, például az E. coli-t, sok esetben ha gomba komponenst/bizonyos normál flóra tagot találnak az agaron/tenyésztőközegen, kidobják, és "szennyezettként" jelentik az eredményt.
Bizonyos modern molekuláris vizsgálatok, DNS alapú vizsgálatok segítségével könnyen igazolható negatív tenyésztési eredményű mintákból is, hogy valójában infektív esetről van szó. Amikor az intersticiális cystitis diagnózisát felállítják, azt általában megelőzi több ismételt tenyészetés negatív eredménye. A páciensnek ekkor elmondják, hogy IC-je lehet, és általában cisztoszkópia elvégzését javasolják. Ha a vizsgáló a tükrözés során hámsérülést vagy gyulladást észlel a húgycsőben vagy a húgyhólyag falában, IC-urethritis vagy IC-trigonitis diagnózisok születnek. Ruth Kriz véleménye szerint ezek a címkék csak a hólyagfal károsodásának egyes jelenségeit képezik, mivel a fertőzés sok esetben már évekkel azelőtt bekövetkezhet, hogy a hólyagfal látványosan károsodna, és megfelelő képet szolgáltatna az IC diagnosztizálásához. Az IC-t gyakran a kizárásos diagnózisként említik: ha a betegnél elvégzik azokat a vizsgálatokat, melyek kizárják a fertőzést, húgyhólyagrákot, a húgyhólyagköveket, az oxalátkristályokat és más olyan állapotokat, amelyek húgyúti tüneteket okozhatnak, akkor az IC megjelölést alkalmazzák a beteg állapotára. Az IC-diagnózis nem mondja meg a tünetek okát, nincsen tekintettel azok eredetére, csak arra, hogy egyik egyéb specifkius kategóriába sem sorolható a betegség, és előzményei nem azonosíthatóak.
Ezeknél a krónikus fertőzéseknél, amelyeket hosszú időn át nem diagnosztizálnak és nem kezeltek, bizonyos baktériumok idővel invazív viselkedést tanúsítva a hámmal szemben, behatolnak annak rétegeibe, vagy sejtjeibe, ez az invázió maga is ödémát, nyomást és fájdalmat okoz. Ez egy többrétegű jelenség is lehet, ezért Ruth először célzott antibiotikum kezeléssel a fertőző ágensek azonosítására és arányának csökkentésére összpontosít, hogy idővel a hólyagfal regenerációja is megkezdődhessen. Ez körülbelül négy hónapig tart a baktériumterhelés csökkentése után. Ruth megközelítése az, hogy azonosítsa a leglényegesebb fertőzést, egymás után az uralkodó flóratagokat, és sorban, újabb vizsgálatokkal azonosítsa a fontosabb baktériumokat, és a megfelelő terápiás módosításokkal azokat célozza meg.
Megfigyelései szerint a hosszú távú antibiotikumok alkalmazásának lehetséges kockázata elsősorban az, hogy a hosszú távú antibiotikumok hatással vannak a bélflórára. A kockázat/haszon elvet minden egyes betegük kezelésénél külön egyedileg értékelik, minden döntést a pácienseivel hoz meg. A tesztek és a kezelések közötti gyógyszerszünetekben a bélflóra is esélyt kap a regenerálódásra. Ruth Kriz legtöbb betegénél beszámol arról, hogy amikor profilaktikusan - nem terápiás dózisban - használtak esetükben antibiotikumot, átmenetileg általában némi javulás tapasztalható, majd az antibiotikumok hatékonysága megszűnik. Ennek az az oka, hogy a baktériumok a terápiásnál kisebb dózisú antibiotikum hatásának voltak kitéve, és vagy rezisztenciát fejlesztettek ki, vagy a kis dózisú antibiotikum adás az esetek nagy részében nem tudta megakadályozni pl. a biofilm képződést vagy a háminváziót, mely megfigyelése a hosszabbtávú terápiás dózisú antibiotikum kezelés mellett szól.
liveutifree.com