"Te szednél évekig antibiotikumot?"- Anita története

Egy olyan videó címét idézem, melyben készítője egy olyan beteggel kapcsolatos sikereit mutatja be, akinek tüneteit előzőleg kizárólag antibiotikum alkalmazás segítségével volt lehetőség eradikálni, de természetesen a videó mondanivalója nem ez, hanem az, hogy probiotikummal és gyógynövényekkel minden hasonló beteget meg lehet gyógyítani. A videó készítője erre még videó alatt közölt bejegyzéseiben is kitér, miközben más típusú kezelési opciókat kritizál és bírál. 

Nem elsősorban saját nevemben, sokkal inkább azok nevében bántó a kezdeményezés, akik számára az egyetlen lehetőség a még valaha teljes életre egy megfelelő, célzott antibiotikum kezelés, megfelelő tenyésztési eredmények alapján. 

Anita 2021 augusztus 3.-án vette fel velünk először a kapcsolatot, rendkívül elkeseredett és reményvesztett állapotában. Most 2 évvel később úgy döntött, hogy nevét is vállalva szeretné megosztani történetét sorstársaival, én azonban úgy gondolom, hogy történetének mondanivalója nem neve és adatai megosztásán fog múlik, így azokat érzékeny adatként kezelve nem osztom meg története mellett. Egyben ismételten köszönöm kedves szavait, és azt, hogy idejét és lelki erejét rászánta a szomorú emlékek felidézésére, és egyben azt is hozzá tudom tenni, hogy azóta már tudunk mosolyogni és nevetni is együtt.

"Az én történetem 18 évesen kezdődött, addig teljesen tünetmentes voltam. Akkor köszöntött be először a betegségem, miután lett egy kapcsolatom és életemben először intim kapcsolatba kerültem a barátommal. Pár nap múlva már az akkori háziorvosomnál voltam felfázásos tünetekkel, amikre antibiotikumot kaptam, amire jól reagáltam, szinte másnap tünetmentes voltam. De a hatás csak addig tartott, míg szedtem a gyógyszert, mert a következő napokban együttlétektől függetlenül újra visszajöttek a tünetek, amelyek akkor még urológiai jellegűek voltak: csípő-égő érzés vizeletürítéskor, alhasi, görcsös fájdalom a hólyagnál. Így ment ez jópár alkalommal: jöttek a tünetek, én kaptam az antibiotikumot, pár nap múlva jobban lettem, majd újra kezdődött minden. Egy idő után beutalt a háziorvos a szakrendelésre. Ott csináltak vizelettenyésztést is. Minden alkalommal e.coli tenyészett ki a mintából. Én pedig mindig kaptam egy doboz valamilyen (mindig más) antibiotikumot. A folytatás ugyanaz volt: csak addig hatott, míg szedtem, pár nap gyógyszermentesség után újra jöttek a felfázásos, egyre erősebb tünetek. Majd ezeket az urológiai tüneteket követték a nőgyógyászati problémák is: hüvelyfájdalom, viszketés, égő-maró érzés, vérzésproblémák, alhasi fájdalmak. Rengeteg antibiotikumot szedtem be, gyakorlatilag nem volt olyan a gyógyszertárban, amit legalább egyszer nem szedtem volna. Kb 2 évet szenvedtem így, a mindennapjaim élhetetlenek voltak. Nem tudom, mitől, de lassan a tüneteim mérséklődtek. Megmaradtak, csak enyhébbek, viselhetőbbek lettek, viszont a nőgyógyászati tüneteim határozottan felerősödtek. Állandó gyulladások, viszketések, égő érzések a hüvelyben, rendellenes vérzéseim voltak. Ezeket különböző tablettákkal, kúpokkal, kenőcsökkel, gynatren injekcióval, immunerősítőkkel próbálták a nőgyógyászok kezelni, teljesen sikertelenül. Időnként maró vulkánként tört fel az urológiai-felfázásos tünetem. Ilyenkor mindig kaptam egy-egy doboz antibiotikumot. A gyulladásokat egy vakbélműtét során is megemlítették: azt mondta a Doktor, hogy ezzel a (petefészek, méh, hólyag)területtel foglalkozni kellene, mert a vakbél eltávolító műtét során olyan csúnya gyulladásos állapotot láttak, hogy ez később kihathat az életemre. Ekkor voltam 24 éves. Próbálkoztam én foglalkozni az üggyel, de a háziorvos a nőgyógyászhoz, a nőgyógyász az urológushoz, az urológus vissza küldött. Mindig bezárult a kör, mert senki nem tudott mit kezdeni velem. Akkoriban még magánellátás is csak kezdetlegesen volt, nekem szinte elérhetetlen. Maradt az éppen aktuális tünet-fájdalom-gyógyszer folyamata. Addig jutott a folyamat, hogy 2000-ben lett egy méhen kívüli terhességem, amivel megműtöttek és az akkori kezelőorvosom, azt mondta, hogy olyan állapotot találtak a műtét során, hogy próbáljam elfogadni, hogy lehet, hogy nekem nem lesz gyermekem. Illetve javasolt pár lehetőséget, valamint egy nagyon egészséges-mozgásban gazdag-mentálisan erős környezetet, ahol a szervezetem meg tud erősödni, és talán regenerálódni tud, esetlegesen még a gyermek is meg tud foganni. Egy év múlva, mikor már éppen a mesterséges megtermékenyítés folyamata elkezdődött volna, várandós lettem a ma már 22 éves lányommal. Viszonylag sima terhesség után, természetes úton világra jött a gyermekem. Több gyermekem viszont nem lett, bármennyire is szerettünk volna, bármekkora energiát tettünk bele. A mesterséges utat viszont már nem fogadtam el. Viszont a szülés után kezdődtek el igazán az igazi problémák: olyan felfázásos epizódok, hüvelyi tünetek, amiket leírni sem lehet, átélni pedig borzalmas volt. De a legborzalmasabb, hogy ugyanaz történt, mint addig: 1 doboz valami, ami addig segített, míg használtam, majd rövidebb- hosszabb idő múlva újra kezdődött, csak sokszor még erősebben- fájdalmasabban. Néha készült tenyésztés vizeletből, vagy hüvelyből, de egy idő után mindig negatív lelet jött vissza. Csak a nőgyógyászati rákszűrés mutatott gyulladást, amire postai úton mindig jött behívó, de a kezelőorvos legyintett rá, mondván, nem olyan komoly ez. Úgy éreztem, hogy nincs kiút, nem bírom tovább a szenvedést, lassan rámegy az életem erre. Egy budapesti orvos volt olyan kedves, egy betekintéses laparoszkópiás vizsgálatot elvégzett, de mivel daganatot nem talált, kerek perec azt mondta, hogy nagyon gyorsan pszichiátriai kezelésre van szükségem, mert ő nem lát semmit. Bár nem tudom, miért, Ő azért adott egy hosszabb távú, pár dobozos antibiotikum kúrát, ami egyébként egész jól hatott is. Nem részletezném tovább az elkövetkező éveket, mert csak ugyanezeket tudnám írni, mint eddig írtam. Rengeteg, megszámlálhatatlanul sok orvosnál voltam. Valamit mindig kaptam, de tovább nem foglalkoztak a betegségemmel. Csak nekem fogyott az erőm, pedig ami hátra volt, ahhoz sok erő kellett. Így éltem 48 éves koromig. Akkor kerültem a változókorba, ami újra vérzési rendellenességeket hozott. Ezekkel együtt újra felerősödött a felfázásos tünetcsoport is. Egészségügyi küretek, hormonterápia-gyógyszeres, eszközös- után elviselhetetlenek lettek a tüneteim. Hiába kértem bárkitől is segítséget (legyen az állami vagy magán ellátás), senki nem tudott segíteni, és küldözgettek össze-vissza. Majd meggyőztek arról, hogy egy teljes méheltávolítás bizonyára segítene rajtam, így megtörtént a műtét. Már a műtét másnapján éreztem újra a fellángoló, kismedencei fájdalmat, a viszkető, égő, maró hüvelyi érzést, a húgyhólyag elviselhetetlen kínzó fájdalmát. Persze azt mondták, hogy a műtét után ez normális. Miután hazaengedtek a kórházból már felkelni sem tudtam a fájdalomtól. A sebfájdalom ellenére próbáltam magánúton keresni a segítséget, ami a Covid miatt nagyon nehézkes volt, hiszen alig volt elérhető rendelés. A következő évben számtalan helyen jártam: urológus, nőgyógyász, immunológus, neurológus, pszichológus, pszichiáter, bőr és nemibeteg gondozó. Urológusból és nőgyógyászból megszámlálhatatlan helyen és orvosnál voltam az országban. Senki nem tudott rajtam segíteni. Néhol történt ugyan vizelettenyésztés, de azt mondták, hogy az eredmény nem rendkívüli, nem kell vele foglalkozni, vagy néhol találtak kórokozót –enterococcust- és akkor felírtak 1-1 doboz valamit, meg fájdalomcsillapítót, amiből már a legerősebb sem használt semmit. Voltak különböző vizsgálatok: urodinamia, urometria, hólyagtükrözés többször is, CT, ultrahang, stb. És küldözgettek tovább-tovább, vagy egy-egy gyöngyszemet idézve a következő ellátást kaptam sok- sok pénzért:

 "van aki sokáig él, és van, aki ( és szomorúan rám nézett a Doktorúr), sajnos kevesebbet"

Egy másik:

 "volt ilyen kolléganője, mint én, majd egyszer titokban viszonyt kezdett egy másik kollégával

és elmúlt a baja. Csináljam én is ezt, és meggyógyulok"

És egy harmadik:

 "bizonyára nem bírom lelkileg elengedni a lányomat, menjek kineziológushoz, vagy mantrázzak, mondjak el minden este egy imát, akkor jó lesz"

Különböző kezeléseket is elkezdtem: medencefenék torna, hólyagfeltöltések, pszichoterápia. Semmi nem használt. Ekkor már nem tudtam dolgozni sem, csak próbáltam túlélni a napokat. Ekkor jutottam el oda, hogy hosszas tépelődés után úgy döntöttem, hogy ez nem élet és magam vetek véget az életemnek. A családom végig mellettem állt és nem tudtak segíteni, pedig mindent megpróbáltak, a férjem bárhová elvitt, elkísért, megtett, hogy jobban legyek. Az Ő bíztatására kerestem meg 2021. nyarán Dr. Sarkadi Adrien Katalin doktornőt. Örökre hálás leszek azért a napért, amikor megírtam az első jelentkezést a Doktornőhöz! Tudtam, hallottam a Doktornő terápiájáról, és arról, hogy képes nehéz eseteket is orvosolni, és reménytelen helyzeteket is kezelni. Viszont az előzményeket tekintve én már teljesen reményvesztetten álltam a Doktornő elé. Az első személyes találkozásunkkor éreztem, hogy itt más lesz, mint az előző 40-50 helyen. Először is olyan mintavételek voltak, amiket más helyen nem is tapasztaltam soha. Másodszor pedig a Doktornőn azt éreztem, hogy valóban segíteni akar, nemcsak letudni és jöhet a következő beteg az ajtón gyorsan be. Harmadrészt pedig azt éreztem, hogy tudja, hogy miről beszélek, nem nevet ki, nem bagatellizál, nem érzem azt, hogy tulajdonképpen minek is vagyok itt!!!!!??? Komoly anamnézis után megtörténtek a mintavételek, és nagyon sok hasznos, használható tanáccsal mentem haza, és azon napon azt éreztem, hogy talán van remény, talán lesz mégis holnap és holnapután!! Pár napot kellett várnom és megjöttek az eredmények: minden mintám pozitív lett. Tudom, hogy furcsán hangzik, de én kimondhatatlan boldog voltam!!! Mert végre beigazolódott, hogy igenis van valami, amitől én nagyon kínlódom, és ez olyan rossz már, hogy nem tudok tőle élni! Természetesen elkezdtem az antibiotikum kúrát. Nem mondom, hogy nem féltem, hiszen eddig ilyet nem szedtem, nem kaptam. De nem volt már mit veszítenem!! Vagy nyerek vele, vagy úgyis mindegy, mert nem bírok így tovább élni. Viszont: a Doktornő ott állt végig a hátam mögött! Rendszeres kapcsolatban voltam/vagyok vele. A megállapodás szerint bizonyos nap elteltével jelentkezem, illetve, ha külön gondom van, akkor rögtön írok és a Doktornő orvosolja a problémát. Nem állítom, hogy soha nem volt problémám a gyógyszerek szedésével, de ezek egyrész a fájdalmaimhoz képest elenyészőek voltak, másrészt a Doktornőtől mindig kaptam rá segítséget, útmutatást, hogy hogyan billenjek át a problémán. Emellett nagyon egészségesen élek, hiszen tudom, hogy vigyáznom kell magamra, hogy a gyógyszerek megfelelően tudjanak hatni. Nem terhelem a szervezetem alkohollal, nehéz ételekkel, stb, sportolok és igyekszem pozitív szemlélettel élni. Én már 20 hónapja állok kezelés alatt. A kezelés ideje alatt sok hullámhegyet és völgyet tapasztaltam meg: a gyógyszerek ellenére időnként újra visszakúsznak a felfázásos és a nőgyógyászati tünetek. Olyan, mintha a kórokozó megszokná a gyógyszert és megváltozik, hozzászokik. Ilyenkor a Doktornő mindig segít, kicsit módosít a tüneteknek megfelelően, vagy kiegészíti azt. Kitartást kíván ez a betegség, nagyon sok kitartást, de azt gondolom, aki megtapasztalja a betegség legmélyebb pontját, annak lesz kitartása, mert minden mellékhatás kellemesebb, mint maga a fájdalmas betegség. Nem vagyok gyógyult, de ha végiggondolom ezt a 20 hónapot, akkor azt látom, hogy összeségében rengeteget javulok, egyre jobban vagyok. Azt tapasztalom, hogy a Doktornő segítségével képes vagyok kordában tartani a helyzetemet és a helyzetem egyre jobb lesz. Az utóbbi 2 hónapom már nagyon pozitív volt: szinte alig volt tünetem. ( Biztos vagyok benne, hogy lesz rossz periódusom is, de már bizakodó vagyok, hogy egyre több lesz a jó, és egyszer vége lesz a rossz periódusoknak). Ilyen sokáig jól érezni magam, már nem is emlékszem, hogy mikor volt. Ha újra kezdeném, újra így döntenék, talán annyit változtatnék, hogy hamarabb felkeresném Sarkadi Doktornőt, akinek én az életemet köszönhetem. Ilyen példaértékű ellátást, empatikus hozzáállást, segítőkészséget én az utóbbi 33 évben rajta kívül nem tapasztaltam sehol, senkinél. Tudom, hogy egyre több ilyen panasszal élő nő van ma Magyarországon. Sajnálatos, hogy ellátásuk még mindig kezdetleges, szinte gyerekcipőben jár. Tudom, hogy jópáran ezt a betegséget külföldre járnak gyógyíttatni, hiszen Angliában, Amerikában már ez a fajta orvoslás (hosszú távú antibiotikumok használata) teljesen elfogadott. Hátha Magyarországon is sikerülne a magyar orvosoknak bekapcsolódni a kezelések elfogadásába, mert nagyon nagy szükség lenne rá! Egyre több olyan betegség van, amit csak napjainkban ismernek fel/ ismernek el (pl endometriozis), kerüljön fel ez a szörnyű betegség is az elismertség listájára!!!

2023. augusztus 8."