A hüvelyi panaszok öngyógyításának kóros-káros népszerűsége

Száz meg száz vény nélkül kapható készítmény + legalább ennyi televíziós reklám + temérdek szűretlen információ az interneten: ezzel készen is van a hüvelyi panaszok öngyógyításának kézenfekvő, népszerű receptje. Ha folyás, akkor ez a reklám jó, ha viszket, akkor az a reklám; és még fontos ezen kívül a barátnőnk tanácsa is. Fórumokon szerteágazó elméletek a folyás jellegén vagy a viszketés természetén alapuló diagnózisalkotásról, ecetes öblítésről, hozzá nem értők dobálóznak kórokozókkal, hatóanyagokkal, egész kis laikus mozgalom szakért az éterben, ha hüvelypanaszról van szó. Így megy ez. 

De mennyire okos saját laikus elképzelésünk szerint kezelni azt a panaszt, amelyhez még az orvosszakmai irányelv követése sem garancia? Természetesen ez nem segít a női problémákkal foglalkozó orvosnak a bizalom megtartásában... a hüvelyinfekciós alkatú lányok pedig széttárt karral állnak: "nem segít, ha orvoshoz megyek, nem jó, ha sajátmagam kezelem, akkor mi a megoldás?"

A CDC 2015-ben ismét összefoglalt, régóta érvényes guidline-ja szerint a hüvelyfertőzések csoportján belül elkülöníthetünk szexuálisan átvihető betegségeket, gombafertőzést, bakteriális fertőzést és paraziták által okozott infekciót. Közülük régóta és mai napig legnépszerűbb az öndiagnózis-alkotók körében a gombás fertőzés; diszkomfortot, viszkető panaszt észlelő nőbetegek döntő hányada gomba ellenes készítményt kér a patikában. A szakértők szerint azonban a bakteriális vaginózis bizonyul a leggyakoribb folyamatnak a panaszok hátterében, melyért a hidrogén-peroxidot produkáló flóratagok számának csökkenése és a levegőtől elzárt körülményeket kedvelő (anaerob) kórokozók túlszaporodása tehető felelőssé, tenyészteni nem érdemes, mérjük a pH-t és kapjon a beteg anaerob pathogénnek megfelelő (tapasztalatokon alapuló, jelen esetben mikrobiológiai vizsgálat nélküli) empirikus kezelést! A fenti eljárás követése mellett a betegkörünk több rétegre oszlik: a betegek egy része meggyógyul az aktuális panaszából, tünetei nem térnek vissza. Jelentős hányaduk a tünetek átmeneti enyhüléséről számol be, azonban a panasz rövidesen visszatér, sok esetben a mentruációs ciklus hormonális változásaival hullámozva erősödik-enyhül és akár hónapokon át is megmarad. A hátralévő kis csoport tagjai átmeneti javulást sem éreznek az empirikus kezelés mellett, melynek rövidesen sor kerül a megismétlésére, empirikus készítményváltásra, amely sok esetben továbbra sem változtat a beteg állapotán. Ők hónapokon át negálni kényszerülnek a szexuális kontaktust, panaszukhoz sok esetben húgyúti fájdalom, vizeletürítéshez köthető erőteljes diszkomfort is társul, a hüvelynyálkahártya magatartása megváltozik, állandó szárazság és diszkomfort érzés váltakozik változó mennyiségű váladékozással. Amennyiben az orvosi ellátás akár ismételten is sikertelen, a bizalom meggyengül és a beteg önállóan alkotott tervei szerint adagolja, váltja a számára elérhető készítményeket, melyek túlnyomórészt szintén nem, vagy tartósan nem segítnek.

Mi történik, ha nem fogadunk szót az irányelvnek és a panasz jelentkezésének első pillanatában mikrobiológiai tenyésztésre adjuk a fejünket?

A hüvelyváladék mikrobiológiai vizsgálatok jelentős részében valóban igazolható anaerob baktérium jelenléte, azonban az ennek megfelelő kezelés mellett gyakran nem jutunk tehát panaszmentességhez. Az anaerob pathogének mellett kiemelkedően gyakori a székletflórából származó Enterococcusok és E. coli jelenléte, a S. agalactiae előfordulása, melyek hüvelyi kórokozó szerepe sokáig kérdéses volt., célzott kezelésük mégis sokszor jelentős változást eredményez a beteg állapotában. A korábban leggyakoribbnak véleményezett Candida fajok tulajdonképpen a sor végén kullognak előfordulási gyakoriságukat tekintve, gyakran tenyésznek az említett baktériumok mellett. Tehát a "hüvelyi életben" minden, és mindennek az ellentéte is igaz. Kombinált, egyénhez igazított, célzott kezelések megtervezésével jó gyógyulási arány tapasztalható, utánkövetéssel, szupportív terápiával tartós vagy végleges panaszmentesség érhető el.

"Dehát hogy kerül a széklet a hüvelybe? Dehát én tisztálkodom, odafigyelek, nedves kendőt használok, stb, stb.... akkor mégis hoogy?????"

A hüvely és a végbélnyílás anatómiai viszonya, a közöttük válaszfalat nyújtó gát keskenysége és általában párás, zárt, nedves környezeti körülményei mikrobiológiában gondolkodva egyértelműsítik, hogy a külső nemiszervek és a végbélnyílás környéke lényegében soha egy pillanatra sem csíramentesek. A modern nő védő hüvelyi miliője minden (sokszor téves módszereken alapuló) igyekezet ellenére romlik és gyengül, így nem kell részecskefizikai egyenlet annak levezetéséhez, mi járatban van a hüvelyben a székletflóra. 

Láthatjuk tehát, hogy a feladat nem könnyű: ha nem mikrobiológiában gondolkodunk és annak körülményeit nem látjuk tisztán, végtelenségig folytatódhat a vaktában találgatás anélkül, hogy egyáltalán a megfelelő kórokozócsoport kerülne célzás alá. 

Az említettek közül rendszerint hány tényezőt és faktort veszünk figyelembe önkezelésünk tervezése során, laikusként? Amennyiben egyet sem, hagyjunk fel az önkezeléssel!