Diplomám megszerzése után 2011 októberében kezdtem dolgozni a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának Infektológiai- és Gyermekimmunológiai Tanszékén, infektológus rezidensként. Szakképzésem megkezdését követően az osztályos és ambuláns betegellátás mellett bekapcsolódhattam a Tanszéken folyó infekciós immunológiai témájú tudományos munkába is, tapasztalatokat szerezhettem primer immunhiány betegségekben szenvedő betegek gondozásával, fertőzéses szövődményeik illetve speciális problémájuk, a krónikus mukokutan candidiasis ellátásával kapcsolatban - ez az időszak egész életemre alapvetően meghatározta és sajátossá tette az immunrendszer és a fertőzések viszonyáról alkotott nézőpontjaimat. Szakvizsgámat 2015-ben szereztem infektológiából, ezt követően egy évet töltöttem a debreceni Kenézy Gyula Kórház Felnőtt Infektológia részlegén, majd a DEKK Gyermekgyógyászati Klinika Infektológia Osztályán folytattam munkámat. 

2016 októberétől magánrendelés keretein belül is segítem a fertőző betegségben szenvedők gyógyulását, kifejezett figyelmet fordítva speciális érdeklődési területem, a nemi- és nőgyógyászati fertőzésektől szenvedő betegek egyénre szabott ellátására - az utóbbi évek során időm jelentős részét már ennek a betegcsoportnak szentelem. 

Az évek során megdöbbentő volt - és mai napig megdöbbentő - megtapasztalni, hogy a betegség korai szakaszában egy viszonylag gyorsan és könnyen megoldható probléma szakmák szerte megfigyelhető elhanyagolása által, az évtizedekkel ezelőtt elavult szakmai elvek mindennapos alkalmazása által mekkora károkat szenvednek el ezek a betegek, melyek következtében a betegség kiindulásakor még szinte banális probléma elhatalmasodása után végül a munkahelyükkel, a párkapcsolatukkal, a családtervezési terveikkel és szociális kapcsolataikkal fizetnek - az igazság pedig az, hogy állapotukért a betegség első időszakában felkeresett ellátó intézmények szemléletének korlátoltsága a felelős. 

A nők legalább 20%-a élete során legalább egyszer tünetekkel járó húgyúti fertőzést tapasztal meg, az esetek egy jelentős részében az infekció visszatérővé vagy egyenesen krónikussá válik és ezáltal az akut húgyúti infekciós epizódok az alap- vagy sürgősségi ellátásban indított rövid antibiotikum kezelések listáján vezető okként szerepelnek. A tény, hogy a recidivnek véleményezett infekciók jelentős része valójában nem visszatérő, hanem krónikus fertőzés, a tudományos irodalomban lassan feltérképezetté válik, azonban a praktizáló szakemberek szemlélete a visszatérő és a krónikus infekciók közötti különbségtétellel és azok alapjaiban különböző kezelési igényével kapcsolatban változatlan. Ennek eredményeként a betegség kezdetén még mindössze néhány hét helyesen alkalmazott eredményes antibiotikum terápia helyett betegek ezrei kapnak életük 10-15-20-30 évén keresztül havi rendszerességgel rövid, 5-7-10 napos antibiotikum terápiákat, melyek a betegek nagy részében az évek előrehaladtával tünetmentességet már nem, csak tüneti enyhülést, vagy azt sem hoznak, az évek után összeszámolva azonban mégis hónapokat és éveket kitevő, végül teljesen eredménytelen ismétlődő anibiotikum alkalmazásról van szó, ami elkerülhető lett volna a betegség akut tüneteinek 3.- 4. epizódja után elindított néhány hetes terápiával, melynek szükségességét a szakemberek nem ismerik vagy nem vállalják fel - ellentétben az éveken át ismétlődően felírt eredménytelen antibiotikum kúrákkal. 

A konzultációk kezdetén minden beteg minden jelentős előzetes leletét áttekintem, így évekre visszamenőleg látványosak az ellátás hibái, a mikrobiológiai vizsgálatok mellőzése, a célzott terápia adására és az eredményesség ellenőrzésére mutatott igény hiánya, majd néhány sikertelen kezelési epizód és a kezelés kudarca után a beteg tüneteinek megkérdőjelezése és a beteg pszichológushoz/pszichiáterhez történő irányítása pszichoszomatikus betegség gyanújával, vagy sorsának megbélyegzése interstíciális cisztitisz vagy vulvodinia iránydiagnózissal, melyek a "nincsen terápia és megoldás" igazságának elegáns összefoglaló nevei. A betegek ezt követően jellemzően magukra maradnak, a háziorvos-urológia-nőgyógyászat spirálban éveken keresztül keresnek segítséget és megoldást - jellemzően hiába. A témában betegeket ellátó szakterületek képviselői a tudományos irodalmat alapul vevő és a betegek érdekében történő szemléletváltást beszélgetéseink során kevés kivétellel jellemzően elutasítják, és a hibát nem saját módszerükben vagy szemléletük korlátoltságában, hanem a betegben jelölik meg.

A munkám során nagyon egyszerű, a tudomány új mikrobiológiai eredményeit követő logikus elvekkel, a betegek által korábbi éveiken át elszenvedett károk elkerülhetetlen következményeképpen hosszú gondozással, és az eredményességhez szükséges terápia felvállalásával szeretném azoknak a betegeknek a javát szolgálni, akik sajnálatos előzményeik után életminőségük változásának reményét sok esetben már elvesztették.