A néhai hüvelyi normál flóra...

2016.12.29

Albert Döderlein német nőgyógyász 1892-ben jegyezte le létezését a humán normál baktériumflóra részeként. Számos jelentős baktériumtípust tagjának tekintünk, az elsődleges kolonizáló család azonban a Lactobacillus, közülük is kiemelkedő a L. crispatus

A hüvelyi normál flóra vagy más néven hüvelyi mikrobiom olyan baktériumok és az általuk produkált anyagcseretermékek összességéből felépülő mikrokörnyezet, mely nélkül a hüvely védtelenül maradt nyitott kapu bármely nedves nyálkahártyakörnyezetet kedvelő pathogén számára, melyek egy része ráadásul egyéb testtájak nomrál flórájának tagjaként centi- vagy milliméterekre van csak a hüvelybe jutástól; terjedésük a védvonal létezése nélkül gyakorlatilag akadálytalan lenne. A hüvely tejsavtermelő baktériumai által teremtett kedvezőtlen kémhatás- és kémiai viszonyok azonban a mikronos távolság ellenére is szinte megközelíthetetlen és bevehetetlen erőddé teszik a női hüvelyt - folytathatnánk az elbeszélést, de sajnos az ez után következő állítások a mai viszonyok között tulajdonképpen már nem lennének igazak. 

A kényelmi igények és kínálkozó lehetőségek folyamatos fejlődése, bővülése mellett már elképzelhetetlen egy menstruáció tamponhasználat nélkül, mellyel órákon át pangó testváladékban oda nem illő baktériumok millióinak kínálunk életteret;  légúti betegségeinkre a gyors gyógyulás reményében antibiotikumoktól várjuk a megoldást, melyek széles spektruma mégsem elég széles, hogy vírusbetegségünkben bármi előrelépéssel szolgáljon, elég széles azonban ahhoz, hogy elnyírja a hüvelyi mikrobiom nagy hányadát, csapást mérve ezzel a női szervezet nélkülözhetetlen védekezőrendszerére. Savas lemosók és irrigálók, tévesen túlerőltetett higiénés szokások, kozmetikumok, illatanyagok, a megváltozott és tovább változó szexuális magatartásformák, fogamzásgátló módszerek és szabadosság az elmúlt egy-két évtizedben lényegében megsemmisítette a női mikroflórát, a hüvelyi diszkomfort és infekció, védekezés hiányában a hólyagba penetráló fertőzések, a fájdalmas vagy véres vizeletürítés már nem nászutas- betegségek, hanem perzisztáló párkapcsolati válságproblémák. A mindenféle ártalmas jóval ellátott, huszonegyedik századba toppant női nem  ma tanácstalanul cirkulál népbetegségével rendelőtől rendelőig, orvostól orvosig, az átmenetileg megoldott, folyton visszatérő hüvelyi- és húgyúti panaszok pedig a kívülállók számára megérthetetlenül teszik elviselhetetlenül nehézzé az életünket

A sok újonnan felbukkanó szokás és szempont között teljesen megfeledkeztünk a hüvelyi normál flóráról, ami odafigyelés hiányában gyengül és kopik, helyette diétákat és növényi hatóanyagokat kapunk fel és hozunk divatba, pedig a megoldás szervezetünkben van és ösztönösen működik; csak egy kis támogatásra van szüksége!