A torokgyulladás rutin antibiotikum kezelésének veszélyei

Témánk lassan túlhangsúlyozottnak hatna, ha lehetne eléggé hangsúlyozni a felesleges és mértéktelen antibiotikum felhasználás várható követezményeit. De nem lehet. Magyarországon nem csak a háziorvosi ellátórendszer mindennapjaiban, de a szakrendeléseken és kórházi osztályokon is mázsaszám születnek az antibiotikum javaslatok, melyek meghatározó része megalapozatlan és felesleges. Nincs ez másként a torok képleteinek gyulladása esetében sem, mely a gyermek és felnőttpopulációt tekintve is az orvoshoz fordulás leggyakoribb okai között van. A leggyakrabban választott antibiotikumok az amoxicillin-klavulánsav készítmények valamint az ún. makrolid antibiotikum csoportba tartozó hatóanyagok. Az említett készítmények a széles spektrumú antibiotikumok közé sorolhatók, számos kórokozó irántuk mutatott rezisztenciája terjed és erősödik, így talán nem alaptalan elvárás, hogy alkalmazásuk fontolgatásakor az orvos megválaszolja, mire szándékszik célozni velük, - és a piros torok nem tartozik a szakmai válaszok közé.

Ismereteink szerint a gyermekpopulációban előforduló torokgyulladások 75%-a, a felnőttek torokpanaszainak 80%-a vírusos eredetű! Gyermekek esetében a fennmaradó 25% leggyakoribb kórokozója a Streptococcus pyogenes, mely mai napig 100%-ban érzékeny penicillinre és annak származékaira, tehát a bakteriális torokgyulladás kezelésének célzatával alkalmazott minden egyéb készítmény túlkezelésnek és felesleges terhelésnek tekinthető, kivételt képeznek a penicillin allergiás betegek esetei. Felnőttek esetében a fennmaradó 20% kis hányada bakteriális fertőzés, egy része allergiás vagy irritatív eredetű panasz (dohányzás, refluxbetegség miatt).

A közönséges nátha kórkozói általában a corona- és rhinovírusok, RSV vírus, mellettük torokpanaszokat okoz a parainfluenza vírus, az antibiotikum alkalmazás gyakori téves indoka, a lepedékes torokkép okozója leggyakrabban adenovírus vagy EBV vírus.  

Sajnos a vírusbetegségek ellen indított antibiotikum terápia nemcsak a betegre, de a populációra nézve is súlyosan terhelő. Az esetek túlnyomó részében az antibiotikum mellett nem indul egyéb terápia (pl. gyulladáscsökkentő, szupportív-, tüneti, közérzetet javító, fájdalmat csillapító gyógyszerek), így a beteg napokon át semmilyen javulást nem tapasztal, tünetei tulajdonképpen spontán gyógyulnak az antibiotikum kezelés végére, vagy később. Szerencsétlen esetekben a meg nem szűnő panaszok miatt egy vagy két antibiotikum váltás is történik egy panaszos ciklusban. Emellett a felesleges és hatástalan kezelés terhelő a normál flórának, hölgyek esetében a hüvelyi környezetnek, a vírusinfekció alatt adott antibiotikum gyakran bőrtüneteket, kiütéseket vált ki, melyet tévesen gyógyszerallergiának könyvelnek, a beteget tévesen bélyegezve allergiásnak. 

Az indokolatlanul, helytelen ideig, rossz dózisban alkalmazott antibiotikumoknak tehát a szervezetre nézve pozitív hatása nincs, annál inkább hatásosak a rezisztenciaviszonyok rontásában, a multirezisztens kórházi- és már területen is gyakori kórokozók, "szuperbaktériumok" terjedésében, fejlődésében és a céltudatos és indokolt antibiotikum kezelések megválasztásának illetve hatásosságának korlátozásában. 

Az infektológus fertőzéseket kezel és kórokozóban gondolkodik, a fertőző osztályok antibiotikum felhasználása mégis eltörpül sok más részleg antibiotikum igénye mellett, az infektológia modern antibiotikum szemléletének köszönhetően. 

Mindezek ismeretében Ön jó szívvel váltja ki gyermeke vagy saját betegségére a havi 3. antibiotikumot?