"Itt a recept, és ha még hétvégén is lázas, majd döntse el Anyuka, hogy kiváltja-e!"

2017.02.13

Az infektológiai osztályra utalt öt gyermek szülei közül átlagosan legalább három, de néha mind az öt beszámol hasonló élményről, mikor a kór- és ellátási előzményekről kérdezik: az orvos felírja az antibiotikumot, átadja a szülőnek a receptet a fent olvasható instrukció kíséretében. A receptírás indoka általában több napig tartó láz, piros torok vagy hurutos köhögés, melyet még néhány napig megfigyelve a szülő dönti el, kiváltja vagy beadja-e a felírt antibiotikumot. 

Az antibiotikum korszak előtt a kórokozók által kiváltott betegségek gyógyulása vagy romlása is csak a hagyományos módszereken múlott. Ugyan már ókori kultúrákban is használtak mikróbaölő tulajdonságú anyagokat, az orvoslás egyik legnagyobb reménye, a baktériumok szaporodásába történő valós beavatkozás lehetősége még sokáig váratott magára. A szintetikus kemoterapeutikumok története az 1880-as években kezdődött el, és nem sokkal később, 1928-ban visszavonhatatlan fordulatot hozott az orvoslás történetébe: a penicillin leírásával és természetes forrásából történő kivonásával az emberiség az antibiotikum érába lépett. 

Vajon ebben a különleges és nagyra becsült korszakban mikor felejtődött el, hogy az antibiotikumok alkalmazása egy külön tudományterület, melyben az egyes szerek indikációjának szigorúan meghatározott rendje, a helyes elvek figyelmen kívül hagyásának pedig visszafordíthatatlan következménye van? Vajon mikor süllyedt odáig az orvoslás, hogy az antibiotikum alkalmazásával kapcsolatos felelős döntést az orvos a szülőre vagy a betegre bízza? 

Míg a fejlett országokban csaknem minden fertőzés ellátását infektológus követi és véleményezi, az itthoni alapellátó intézmények nagy részében, de sajnos sok esetben a kórházakban, klinikai osztályokon sincs nyoma az antibiotikum alkalmazás helyes irányelveinek, annál inkább a multirezisztens "szuperkórokozók" által okozott halálos fertőzéseknek és kórházi járványoknak, az összefüggés azonban a jelenlegi helyzet előidézőinek még mai napig homályos vagy érdektelen. 

Az antibiotikumok téves felírásának leggyakoribb indokai a "piros torok", a több napig tartó láz vagy az elhúzódó köhögés, esetleg zörej a tüdők felett. Az esetek túlnyomó része virális infekció, melyekben a fent leírt tünetekre a megkezdett antibiotikum semmilyen előnyös hatással nincs, annál inkább előnytelenekkel. Ugyanakkor míg a teljesen hatástalan antibiotikum, esetleg még "egy kis kőptető" alkalmazása kimeríti a gyógyszerelési ötletforrást, a valóban szükséges és vírusinfertőzésben hatásos tüneti-szupportív szerek és gyulladáscsökkentők alkalmazása az esetek nagy részében szóba sem kerül, hiszen az antibiotikum adásától várjuk az isteni áldást, sajnos hiába.

Az antibiotikumkezelések elindításának leggyakoribb, mindennapos, teljesen szakmaiatlan és alaptalan indokai:

PIROS TOROK

A legelismeretebb infektológus is zavarba jönne, ha olyan légúti vírsfertőzést kellene megneveznie, mely ne járna a garat nyálkahártyáján, a mandulákon vagy a garatíveken megjelenő kipirulással, erezettséggel, hólyagcsák vagy fehéres-szürkés lepedék megjelenésével, hiszen ez a szervezet természetes reakciója a nyálkahártyát ért vírus támadásra, ahogyan a fenti tüneteket kísérő 

LÁZ 

is. Azonban a lázas időszak hosszúsága vagy a lázas napok száma semmilyen összefüggésben nincsen az antibiotikum alkalmazásának szükségességével, így ezek alapján antibiotikum adásáról vagy nem adásáról dönteni tulajdonképpen az irányelveket teljes mértékben áthágó és figyelmen kívül hagyó műhiba. Jól ismert például, hogy az EB vírus által okozott fertőző mononucleosis akár 2-3 hétig tartó lázzal is járhat, így a beteg a megfelelő ellátóhelyre jutása előtt legalább 2, de van hogy 3 féle hibás és teljesen indokolatlan antibiotikum kezelésen esett át, melyek egy részétől jó eséllyel rendkívül kellemetlen bőrtünete alakul ki az EB vírus jelenléte mellett, ugyanakkor továbbra is lázas, hiszen a valóban szükséges és indokolt gyulladáscsökkentő szerek alkalmazása elmaradt, ahogy a megfelelő folyadékpótlásra sem került sor. Ugyan mitől lenne láztalan?

KÖHÖGÉS ÉS ZÖREJ 

Az antibiotikum felírásának téves indikációi között élen jár e fenti két tünet, de legalább ennyire élen járhat a feleslegesen elvégzett mellkasröntgen-vizsgálatok téves indikációi között is. A köhögés ilyenkor természetesen az antibiotikum adása mellett is perzisztál, ahogy az esetek túlnyomó részében a vírusinfekció hatására fellépő enyhe hörgőszűkületből és a betapadt váladékból eredő sípoló-búgó-pattogó zörejek is, melyek nem tüdőgyulladás zörejei, tehát a megfelelő kezelés a csodatevő antibiotikum adása ellenére mégis elmaradt, a javulást pedig hiába várjuk, mert a betegnek nem tüdőgyulladása van.

Mi segítheti akkor az antibiotikumkezelés szükségességéről való helyes döntésben?

Mindenek előtt a gyulladásos paraméterekről való tájékozódás (CRP, vérkép, Vvt süllyedés) és a gyanított kórokozó kimutatására tett törekvések (pl. torokgyulladás torokváladékvizsgálat és gyorstesztek), mely módszerek nagy része akár a körzeti orvosi rendelőkben is elérhetővé tehető. Az egyszerűen hozzzáférhető vizsgálatok eredményének birtokában biztonságosan döntés hozható az antibiotikumkezelés szükségességéről avagy feleslegességéről. Ugyanakkor véssük azt is az eszünkbe, hogy van gyógyszer az antibiotikumon kívül is! 

Vegyük tudomásul, hogy 3-4 tüneti szer és a megfelelő szupportív ellátás kombinációjának alkalmazása mellett ugrásszerű látványos állapotjavulás érhető el vírusfertőzésben, míg az antibiotikum indokolatlan adása illetve az antibiotikumváltogatás mind az egyénre mind a populációra nézve is felmérhetetlen távlati következményeket tartogat.